Ma November 12. Jónás napja.
Ne feledje! holnap Szilvia napja
November 18. Jenő napja
November 19. Erzsébet napja.

      Virágposta - Valentin napi állatvédelmi adománygyűjtés 

    "Szeressük egymást, szeressük őket!"             

Virágposta Állatvédő Zseton

Mint a legtöbb érző szívű ember, a Virágposta munkatársai számára is fontos a gazdátlan, kóbor állatok mentésének ügye, és úgy gondoljuk, hogy mi virágosok is tehetünk a gazdátlan állatokért, segíthetjük az állatvédők munkáját. Úgy gondoljuk, hogy akik virágot szeretik, természetesen szívükön viselik és támogatják az állatvédelem ügyét is.

Az évek folyamán a családunkban 5 talált állatot fogadtunk be. A fenti képen Csibi és Huncutka, szintén talált állatok. Akik régóta ismernek minket, emlékezhetnek rá, hogy a Virágposta Virágboltjában is 3 évig „lakott” egy talált (kis)cica, Panni, aki még azzal is meglepett minket, hogy az első kiscicáit éppen – a legnagyobb munka és őrület kellős közepette – Anyák napja hajnalán hozta világra.

Hisszük, hogy azok az emberek is, akik szeretetüket most a szerelmesek ünnepén, Valentin nap alkalmával virágküldéssel kifejezik, szívesen segítenek más jó ügyben is. Ezért a Virágpostánál úgy döntöttünk, hogy idén februárban (4-28-ig), amikor a Valentin nap miatt a szokásosnál is többen keresnek minket, minden 8000 Ft feletti küldött virágcsokor árából legalább 500-ot átutalunk egy állatvédelmi szervezetnek.

Vagyis a virágküldések árából, a Valentin napi rendelésekből is 500 Ft-ot, illetve a 30.000 Ft feletti rendelések esetén 1.000 Ft-ot utalunk át annak az állatvédelmi szervezetnek, melyet a kedves megrendelőink közösen választanak ki. Emellett a virág mellé 1.000, 2.500, 5.000 és 10.000 Ft értékű Virágposta Állatmentő Zseton is vásárolható oldalunkon.

Csibi és Huncutka

Virágposta facebook oldalán FEBRUÁR 7-ig lehet szavazni. Kérjük itt írják meg, hogy melyik az a valóban rászoruló, megbízható és tenni tudó állatvédő szervezet, akit érdemes támogatnunk. Előzetesen megkérdeztünk néhány a témában járatos barátunkat, akik az alábbi egyesületeket ajánlották:
1.        Budaörsi Állatmenhely

2.        Ürömi Állatotthon

3.        Rex Komáromi Állatvédő Egyesület

4.        Kuci Kisállatmenhely

5.        Egyéb javaslat

Szavazásunk időközben lezárult. Köszönjük a nagy érdeklődést és a leadott szavazatokat. A február 7-ig beérkező szavazatok összesítése után a nyertes 586 érvényes szavazattal:


Osiris Alapítvány    az Osiris Állat- és Természetvédelmi Alapítvány

A szavazás összesített eredménye itt tekinthető meg.

Tudjuk, hogy nagyon sokan vannak, akik szeretnének segíteni az állatok mentésében, de nem tudják, mit tehetnek, vagy úgy gondolják, hogy amit ők tudnának adni, az túl kevés. Nekik pedig szeretnénk segíteni abban, hogy megtegyék az első lépést. 

A február 10-től - tehát a Valentin napi csokrokon is - egy támogató matricát helyezünk el. Így erről a nemes cselekedetről a virágot kapó címzett is értesülni fog. Ezáltal minden vásárlónk büszke lehet, hogy az állatmentés támogatójává válik virág megrendelésével.

Panni a Virágposta cicája


Úgy gondoljuk, hogy a virágok, a szépség szeretete, a színek, formák, illatok megcsodálása, a csodás természeti környezetünkkel ilyen módon is fenntartott kapcsolat, a kertkultúra, szeretetünk virágokkal való kifejezése értékes, és legalább annyira a kultúránk része, emberi, szép és nemes dolog, mint az állatok sorsáról való gondoskodás.

Bízunk benne, hogy sok barátunknak lesz örömére ez az akciónk, és még nagyobb szeretettel és büszkeséggel küldik Virágposta meglepetésüket kedvesüknek, szeretteiknek.

 "Szeressük egymást, szeressük őket!"     Virágposta az állatokért

                                                    

Panni a Virágposta cicája  Panni a Virágposta cicája  Panni a Virágposta cicája